2011. augusztus 8., hétfő

Játékmező

Szó szerint.
Hiszen nálam is tart még a játék, egész pontosan augusztus 14.-ig, úgyhogy, ha szeretnétek megnyerni a 3 általam felajánlott, ám általatok szabadon választott ékszer egyikét, nézzetek be a facebook oldalamra; azon belül is a JÁTÉK mappába. :)

Ezen kívül részt veszek egy másik játékban is, amiről már bizonyára sokan hallottatok:


A játékszabályoknak megfelelően én is játszani hívlak Benneteket!

Én Tündéri Lonka -nál jelentkeztem:)


A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)


Éééés ez még nem minden!!
Szeretném felhívni a figyelmeteket egy harmadik, ill. negyedik játékra is, ami a Krumplilekvár blogon található, és egy Elza által készített szépséges nyakláncért lehet izgulni:) Elzánál is tart egy játék egyébként, a nevére kattintva egyből odakerültök.

És, ha már szóba jött Elza...Volt neki egy játéka még tavaly év végén, amiben én is részt vettem, és szerencsésen kikerültem a kalapjából; ezért választhattam egy ékszert tőle. Annyira tetszettek a munkái, hogy vásároltam is tőle egyúttal, de a csomag csak nem akart megérkezni. Kiderült, hogy a posta kavarta össze a dolgokat, ezért  egészen mostanáig húzódott ez a dolog. Vagyis már kb. 1-2 hónapja megérkeztek az ékszerek hozzám, de sajnos még nem tudtam bemutatni Nektek a nyeremény-szerzeményt:) Elza volt olyan kedves, hogy a posta hibája miatt(!) mellékelt egy kisebb, léghajós medálkát is, aminek szintén nagyon örültem. Szerintem nagyon szépek: 




Mára ennyivel tudtam szolgálni, ékszereket nem készítettem a fesztiválos meló miatt (aki nem tudná: jelentkeztem egy miskolci rádióhoz helyszíni tudósítónak egy szintén helyi fesztivál idejére, és 2 nappal a fesztivál előtt meg is kaptam a gyakornoki melót, úgyhogy mára már 5 nap izgalmon vagyok túl, és még lehet lesz folytatása is ennek 1,5 hét múlva egy másik helyi fesztiválon...), de van 1-2 félbe hagyott megrendelésem, amiknek most újból neki állok, és befejezem őket:)

Addig is kellemes szemezgetést a játékok között!

4 megjegyzés:

  1. szia! jelentkeztél a PIF játékomra, de a címed még nem írtad meg, várom szeretettel! valamint egy tanács: ne adj meg határidőt a PIF játékra, a lényeg, hogy valamikor meglegyen a 3 jelentkező:))

    VálaszTörlés
  2. Szia, máris elküldöm e-mailben.:)
    Nem adtam me határidőt a PIF-hez, a dátum a saját facebook-os nyereményjátékomhoz tartozott:)

    VálaszTörlés
  3. Szia!:)
    Nálam egy kis kavarodás volt,mert azt hittem jelentkeztem egy emberkénél,közben meg nem,de már régen meghirdettem,és megvan rá a 3 jelentkezőm,csak nekem senki nem küld.
    Ha így bevállalnád,nagyon-nagyon örülnék,mert nagyon szeretem a munkáidat!:)
    Itt a bejegyzésem,és természetesen akkor a másik név helyett a tiédet írnám:
    http://gretiiikrea.blogspot.com/2011/02/emlekeztek-meg.html

    VálaszTörlés
  4. Ha jól értelmezem, akkor én is küldök neked, és te is küldesz nekem valamit, vagy ki helyett írsz engem? kicsit fáradt vagyok, és nehéz a felfogásm ma,bocsi...:$ amúgy benne vagyok:)) majd írj e-mailt;)

    VálaszTörlés