2011. november 27., vasárnap

képgaléria

Most nem sokat "beszélnék", hiszen elég sok dolgom van....a Karácsony közeledtével egyre több a megrendelésem, ami nagy-nagy örömmel tölt el, hiszen ez azt jelenti, hogy idén is sok Habosbabos ékszer talál gazdára a gyönyörűen feldíszített karácsonyfák alatt. Nagyon köszönöm nektek, nekem ez a legnagyobb ajándék:))))

A másik elfoglaltságom központjában pedig  egy általános iskolai karácsonyi vásárra való készülődés áll, mely egyben életem első "igazi" vására is lesz:))) Nagyon izgulok, és remélem sikeres lesz:)

Most pedig jöhetnek a képek:









Mégis szólnék pár szót, hiszen ez az esemény megérdemli.:) Egyik jó barátnőm, aki egyben ex-gimnáziumi osztálytársam is volt tegnap ment férjhez, és ez úton is szeretnék sok bolsogságot kívánni az ifjú párnak:)! Gyönyörű volt az esküvőjük, a menyasszony ruháját egyenesen imádtam. Szerencsére az osztályból is szép számmal részt vettünk a ceremónián, és az a megtiszteltetés ért, hogy az osztály nevében átadott ajándékot én készíthettem el. Bár igaz, hogy az én fejemből pattant ki az ötlet, de mivel nem tudtuk mit szán ajándékul nekik a közvetlen rokonság, ésszerűbbnek tűnt ez, mint megvenni egy ötödik Zsolnay étkészletet, amit úgyse nagyon használnának.... :)

Íme a nászbödön, melyen nagyon sokat dolgoztam, remélem látszik is rajta:)
A bödön tartalma:
-  pár alkalomhoz illő viccesebb és komolyabb idézet
- pénz (avagy egy kis kezdő tőke)
-  személyes jókívánságok az ex-osztály tagjaitól
Fel lehetett volna még dobni az üveg tartalmát pár vicces dologgal, de az idő szűkében erre sajnos nem volt lehetőség...

Remélem tetszeni fog a párnak, ha oda jutnak, hogy megnézzék a nászajándékokat:)




Ekkor még nem sok minden volt benne... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése