2013. január 24., csütörtök

Oh, my deer...

Kiálthatnék fel több okból is...
- ...2013-ban ez az első poszt, ajjaj...bocsi!
- ...szépek az ékszerek! (a "felkiáltásban" utaltam is a szarvasra:P)

Mostanság kevés időm jutott az ékszerezésre - vagyis a háttérben azért készült 1-2, de azokat már ismerhetitek régebbről, úgyhogy nem mutattam meg. Másrészt, a rajzolásra koncentrálok továbbra is, hiszen hamarosan kezdek a tetoválószalonban, ami miatt nagyon izgulok is:))) De, most végre nektek is kedvezek két szerintem valóban szépre sikeredett ékszerrel:)))

Előtte azonban még megosztanám veletek, hogy izgalmamnak más, negatív oka is van... ez a harmadik ok, ami miatt - szó szerint - nem vagyok még olyan aktív..."kicsit" gyengélkedem mostanság. Tőlem furcsa és szokatlan, hogy délután aludjak, de nem bírok fent lenni az elmúlt hónapban estig, nagyon hamar kimerülök, sőt, még a délutáni szundi után sem érzem kipihentebbnek és energikusabbnak magam....a melót ébren kibírni pedig kész szenvedés, főleg, hogy ott tartania kell magát az embernek, nem borulhatok az asztalra, pedig legszívesebben azt tettem volna.... Még a kávé sem segít, pedig úgy tűnt, hogy az ereimben is az folyik, de kiderült, hogy mégsem... Tegnap ugyanis elmentem orvoshoz, és nagyon elhűltek a rendelőben..."Ó,jajj...alig van vérnyomásod...mondhatnám úgyis: épphogy!" 
Próbáltam a tőlem szokott módon - lazán kezelni ezt is: "Ó, akkor jól érzem, hogy alig élek!:)))" 
De, egyébként megijedtem, mert sosem volt még semmi bajom, a vérnyomásom is tökéletes volt ezidáig, szóval kíváncsi leszek a holnapi vérvétel eredményeire....csak győzzem kivárni az azt követő 1-2 hetet...!

Hát, röviden-tömören ez a helyzet nálam...sajnos. Tippem sincs mi bajom lehet, de remélem semmi komoly. Önmagában nem vészes ám a hypotensio, vagyis az alacsony vérnyomás, sőt, sok esetben még egészségesebb is, ha alacsony, de nekem tééényleg túúúl alacsony, amit már illene komolyan venni...főleg, hogy életem eddigi 23 éve alatt megfázáson kívül még soha semmilyen más, komolyabb egészségügyi problémám nem volt...na jó, tüdőgyulladás. Az is elég komoly.
Az is lehet, hogy kicsit túl sokat vállalok magamra, akarva-akaratlan...értek ezalatt fizikai és lelki terheket is. A magánéletem is enyhén szólva bonyolult mostanában, pedig legalább e téren nagyon boldog tudnék lenni...ha hagynák.

Szóval, vonjátok le a tanulságot: Mindent jól le kell szarni néha, és időt kell szakítani magunkra is, meg arra is, amire szeretnénk... :)))

És, akkor nem is nyafogok tovább, evezzünk vidámabb vizekre...
Megmutatom az ékszereket!:))))




Ha rájuk nézek egyből jobb kedvem lesz:)))
Kinek tetszik még rajtam kívül?

És, megmutatok egy hozzájuk illő, még nem egészen kész rajzot, amin a múlt héten kezdtem el dolgozni; és a két legangyalibb földi és égi teremtést ábrázolja:




Vigyázzatok magatokra:)


3 megjegyzés:

  1. Annyira jók! =) Igazából nem is találom a szavakat, azért is nem írok mást. :D

    VálaszTörlés
  2. Köszi^^ Ezek most szerintem is különlegesre sikeredtek, mármint az eddigiekhez képest inkább más, komolyabb:)))

    VálaszTörlés
  3. Követlek... :)!
    Nagyon tetszenek a munkáid, és igényes a blogod is. Én 56 éves vagyok, és rengeteg mindennel foglalkoznék...csak az a baj, hogy nem születtem polipnak. :) Most makraméval próbálkozom, készítettem pár ékszert is drótból, zsugorkábóL-AZ UTÓBBI VALAHOGY NEM JÖN BE NEKEM).
    Követlek...követlek... :)

    VálaszTörlés